Annyiféle remek konyhai gép közül választhatunk, készíthetünk ezekkel egészségesebb ételeket? Dietetikusunk az ünnepek előtt ehhez hozott tippeket.
Az ünnepek közeledtével nagyon sokan nézelődnek a konyhai gépek irányában. Anélkül, hogy bármelyik fajta vagy márka mellett letennénk a voksunkat, következzen néhány tipp ahhoz, hogy valóban hasznunkra legyenek. Természetesen a gépek célja a főzés-sütés megkönnyítése, az időnk kímélete, de nézzünk most emellett rá az egészségesebb ételkészítés fortélyaira is.
Számos betegség és állapot (pl. magas koleszterinszint, elhízás, cukorbetegség) esetén javasoljuk a zsírbevitel csökkentését. Ilyenkor mindig megbeszélem a pácienssel, hogy a zsírszegény élelmiszer választás mellett fontos odafigyelni arra is, hogyan készíti el az ételeket. Számos olyan technika van, amivel ízletes ételt varázsolhatunk, kevesebb zsiradék használatával. Ilyenek a tapadásmentes eszközök, a sütőzacskó vagy sütőpapír használata, a párolás, főzés, az agyagedény. Egyre több betegem kiált fel vidáman, hogy van airfryere. Utóbbi valóban jó alternatívája lehet a bő zsiradékban sütésnek, a forró levegő kis térfogaton való keringtetésével kevés (vagy semennyi) olaj használatával is átsül az étel, és élvezhetjük a ropogós, finom kéreg ízeit. Ma már számtalan recept érhető el ehhez az eszközhöz is, amellyel valóban ízletes és egészségesebb ételeket tudunk elkészíteni. Ne tévesszen meg azonban: a fagyasztott, ultra-feldolgozott élelmiszerek airfryerben készítve is csupán alkalmanként, kis mennyiségben ajánlottak.
A lassú főzés technológiája más jellegű ételek, pl. levesek, pörköltek, curryk, de akár sültek elkészítésére is alkalmas. A hosszan tartó, lassú főzés új ízélményeket adhat, míg az alacsonyabb hőmérséklet a tápanyagok nagyobb arányú megőrzését eredményezheti. Előnye, hogy csak az előkészítéssel kell foglalkoznunk, ezután a gép dolgozik, nekünk csak tálalni kell. Természetesen itt sem mindegy, hogy milyen alapanyagokkal dolgozunk. Részesítsük előnyben a zsírban és cukorban szegényebb, sok zöldséget tartalmazó ételeket.
Kevesebb előre tervezést igényel a gyorsfőző, vagy multicooker, amely többféle konyhai gép funkcióit is egyesítheti magában. A forró gőzben, nyomáson való főzés jelentősen megrövidíti az ételkésztés idejét. Habár ez is alkalmas sokféle étel, levesek, pörköltek, curryk, kásák, szószok, köretek vagy akár sütemények készítésére, húsok párolására, sajnos a recepteket gyakran kell igazítani, hozzá kell szokni ehhez a főzési formához. Alapvetően azoknak ajánlott, akik arra keresnek megoldást, hogy gyorsan meleg étel kerüljön a családnak az asztalra.
Plusz egy eszközként ejtsünk szót röviden az elektromos grillről, amely lehetővé teszi, hogy télen, beltéren is grillezhessünk. Persze ne várjunk a szabadtéri faszenes aromákra. Viszont a grill használatával is csökkentjük a zsiradékot, kivéve, ha eleve zsírdúsabb húsokat, sajtokat választunk alapanyagként. Használata könnyű, és a faszén vagy gáz mellőzésével a káros anyagokból is kevesebbet szagolunk. Ez a technológia is alkalmas a finom kérgű, ízletes ételek elkészítésére. Kerüljük azonban az ételek megégetését: ilyenkor rákkeltő anyagok keletkeznek.
Ezek a gépek a saját étkezési szokásainkhoz, időbeosztásunkhoz megválasztva, segíteni tudnak, hogy a rohanó mindennapokban is magunk készíthessünk ételt, az alapanyagok és a főzési technológia gondos megválasztásával. Így elkerülhetjük a gyorsételeket, az egyoldalú étkezést és a nassolást is.
Az egészséges ételkészítéshez természetesen nincs feltétlenül szükségünk ilyen gépekre. A mosogatást sem ússzuk meg, hiszen ezeket is tisztítani kell. A kivehető alkatrészek segítenek ugyan, de mindig vannak olyan felületek, amelyeknél ez nem egyszerű. Ha nem szeretnénk nagy gépeket, jó szolgálatot tehetnek a hagyományos konyhai eszközök is: például sütőlemez, sütőedény fedővel, tapadásmentes serpenyő, római edény, vaslábos.
Jó nézelődést és főzőcskézést, kellemes Ünnepeket kívánok!
Kókai Zsuzsanna, dietetikus
Ismeretterjesztő cikk, amely nem minősül egészségügyi tanácsadásnak. Panaszok, tünetek esetén forduljon kezelőorvosához!
Ezek a cikkeink is érdekelhetnek: