Munkatársunk Boros Zsuzsa Kodolányi rádiónak készített interjút Jáksó Lászlóval, aki hozzájárult, hogy a Szezon életmódmagazin olvasóival is megosszuk ezt a rendhagyó interjút.
Tíz évig vezetted a Jáksó Hot 20-at a Danubius Rádióban, tizenhat évig a Heti hetest az RTL Klubon, és a Class FM-en is voltál öt évig. Elmondanád, hogyan találtad meg ezeket a munkákat, vagy ők találtak meg téged?
Úgy kerültem be, hogy jöttünk Szegedről gyermekem anyjával, aki elém tette a felvételi tájékoztatót színház- és filmművészetinél kinyitva. Sorolta a szakokat, a televíziós szerkesztő-rendező-műsorvezető szakot is, majd megjegyezte, hogy „amúgy is szeretsz beszélni”. Nem tartottam esélyesnek, hogy bejutok, de jelentkeztem. Az első rostán átjutottam, majd átjutottam a második és a harmadik rostán is. A „Horváth Ádám–Vitray Tamás osztályba” jártam többek között Máté Krisztával, Batiz Andrással, Marsi Anikóval és Holló Mártával.
Később az egyik tanárom, Rangos Katalin segített, amikor megkértem arra, hogy kéne valami munka. Azt mondtam, szeretnék nem a szakmától idegen dolgot csinálni. A Kossuth rádióhoz kerültem riporternek. Izgalmas volt, szerettem csinálni. Alapbér nem volt, interjúnként fizettek, abból pedig sokat csináltam, és sokaknak nem tetszett, hogy sokat is kerestem. Akkor két emelettel lejjebb volt a Danubius rádió a Magyar Rádió épületében, lementem, megkérdeztem őket, hogy nem lenne-e náluk valami. Volt, a Dugófigyelő Capuccino reggeli műsorban.
Arra emlékszem.
Kiküldtek Szombathelyre vagy bárhová, lehetett kószálni a városban vagy faluban, keresni embereket, és úgy interjút készíteni velük, hogy abból hangulat legyen. Akkor is, ha volt hangulat, és akkor is, ha nem volt. Jó játék volt, az is egy interjúkészítési technika. Én szeretek megtanulni adott dolgot, és ott annak megfelelően csinálni. Addig a Kossuthon volt gyakorlatom, komoly interjúkat készítettem, így például Czeizel Endrével is. Marháskodásban nem volt gyakorlatom, de itt meg az kellett. A következő helyekre már a Danubius miatt hívtak. A tévébe a Danubius miatt hívtak. Egyik már hozta a másikat.
Ezek szerint egyszer kell egy jó helyet találni és onnantól fogva…
Sokszor nem az adott emberen múlik, hogy tud-e csinálni valamit feltűnőt. Nem feltétlenül engedik. De azt hiszem, hogy a médiában az a fontos, hogy az ember csináljon feltűnőt. A feltűnő alatt azt értem, ha riporter akkor jó interjúkat, ha műsorvezető, akkor mutassa meg a hangját az arcát.
Megszámlálhatatlan alkalommal akartak kirúgni. Próbáltam elmagyarázni – egy ehhez hasonló karrierem utáni interjúban – az egyik volt programigazgatónak, aki szintén tanít média szakon -, hogy mit és miért csináltam. Csak abban a modellben hiszek a kereskedelmi rádió esetében, hogy sokszor és nagyon rövidet beszélj. Minden két dal közt mondjak valami meghökkentőt, amire odafigyelnek, de nem annyira, hogy kikapcsolják. Nagyon sok fegyelmim volt, mert a szabályok miatt négy-öt perceket kellett volna kötelezően beszélni. Ezalatt kétszer el kellett volna mondani a szlogent. Ami nem akármi volt: Danubius rádió, a 80-as, 90-es évek legjobb zenéi! Ez negyedóra, mire elmondod. És ezt kétszer? A kettő közt annyit lehet mondani, hogy Michael Jackson jön, aztán megint lehet mondani, hogy Danubius rádió, a 80-as, 90-es évek legjobb zenéivel!
Bebizonyítottad, hogy neked ez a stílusod. Hány év kellett ehhez, hogy elfogadják?
Nem fogadták el. Nekem senki nem mondta, hogy na jó Laci… Volt még egy mázlim, a Danubiusban mindenkit elküldtek, akinek nagy pofája volt. Azokat rúgták ki, akik csináltak valamit, akik tehetségesek voltak, aztán már csak én maradtam. Nagyon sokat harcoltunk e-mailekben. Az elnök, vezérigazgatónak ilyeneket irkáltam, hogy “ez egy kupleráj”. Tudtam, hogy meg akarnak szabadulni tőlem, nagyjából már meg is találták, hogy hogyan, és akkor véletlenül kaptam meg a Heti Hetest. És én lettem az egyetlenegy kommunikálható eleme a Danubius rádiónak, az egyetlen, akit tévés ismeretsége révén plakátokra ki lehetett tenni. És akkor úgy elhallgattak.
Vitray Tamás osztályában tanultál a Színház és Filmművészeti Főiskolán, televíziós szerkesztő-rendező-műsorvezető szakon. Milyen osztályfőnök volt Vitray Tamás?
Remek, nagyon jó, félelmetes. Olyan memóriája van, jelen időben tudom mondani, mert évente van osztálytalálkozónk az ő részvételével, és konstatálom, hogy még mindig. Olyan memóriája és műveltsége van, hogy fejből műveltségi vetélkedőket tartott nekünk. Úgy mondta – és valószínűleg ez is volt a célja – “reggel, csakhogy felébredjünk”. Bemegyünk reggel nyolckor, tényleg még nagyon álmosak vagyunk, és elkezdjük, rögtön operacímekkel indítunk, meg dumkofozással. Ugye az azt jelenti, hogy körbe mondanak szavakat az emberek, és az összes eddigit vissza kell ismételni. Akinek nem sikerül, az kiesik. A kiesett helyén kell mondani a következőnek, hogy dumkof, ami „egy szép szó”, és így egyre hosszabb listát kell visszamondani. Jaj, nagyon jó volt! Meg volt olyan, hogy kettesével kellett mondani visszafelé a hónapok neveit. Egy pillanat alatt felébred az ember.
Most mit csinálsz?
Ezt azért nem mondom sehol, mert ez egy csendes dolog. És ezt nem szerepként akarom csinálni.
Amennyit szeretnél, annyit mondj csak.
Ilyen kisebb műsorokat, kiszállókat, jövünk-megyünk, interjúkat csinálunk, meg vágóképet hozzá. Ezt szeretem csinálni. Pláne ugyanazzal a stábbal mindig, akikkel már nem kell veszekedni. Például a három operatőr nem fél órás csúszással megy el ebédszünetre.
Úgy tudom, hogy van egy szakmád, a programozás, amit tulajdonképpen autodidakta módon tanultál meg?
Ez fura, mert abból semmiféle végzettségem sincs. Szóval, ha azt mondom, hogy szakmám, akkor lehet, hogy idegesítem azokat, akiknek meg van. A programozás olyan, hogy ezt bármikor, bárhol tudom csinálni. Nem időhöz, helyhez kötött. A maradék időmben ezt csinálom, és vágok is. Ha a szakma azt jelenti, hogy végzettségem van – hiszek a végzettségben -, akkor az televíziós szerkesztő-rendező-műsorvezető vagyok. Azt elvégeztem, diplomám is van. Szokták mondani, hogy nem kell a diploma. Nem kell semmit tanulni, tanulj az élet iskolájában. Szoktam mondani, hogy műtsön egy olyan orvos, aki az élet iskolájában tanult…
Ez programozás hobbinak számít az életedben?
Tizennégy éves koromban kezdtem el, változott, aszerint, hogy épp mi mennyire volt fontos. Volt olyan, hogy ez volt a hobbim, mert nem volt megrendelés, csak úgy nézem az új technikákat, próbálgatom, magamnak írok dolgokat, meg a barátaimnak. Aztán volt olyan is, hogy konkrétan pénzért nagy projekteket, tehát vállalti meg folyamatirányító rendszereket is csináltam, nagy forgalmú weblapokat. Százezer fölötti kattintással azt bírni kell, meg technika is kell. Volt idő, hogy azt mondhattam volna, ez a fő szakmám.
Van egy fiad, Bence. Ő milyen szakmát választott?
Történész, kérlek szépen.
Hány éves?
Huszonkilenc.
Megtalálta a szakmáját, nem követett ezen a pályán. Nem is volt semmi ilyen gondolata?
Nem, nem. Hatéves volt, amikor egyszer mondta hogy szeretné megnézni a Heti Hetes felvételét. Biztos édesem? -kérdeztem. Három óra a felvétel, ott ült a fiam az elsősorban. Hernádi Juci nézte , és azt mondta, hogy “te én megeszem”. Egy kisfiú a felvételen, aki nagyon édes, de hát tudtuk, hogy unja, ez egy politikai kabaré volt. Figyelt, de közben a zokniját húzkodta, amit egy zoknival lehet, azt mindent megcsinált. Szünetben kérdeztem, hogy nem akar-e felmenni a vezérlőbe, hogy legalább valamivel szórakoztassam.
… és akkor eldöntötte, hogy inkább történész lesz?
Szerintem nem akkor. Amikor általános iskolás korában el kezdett olvasni. Nagyon érdekelték a történelmi tények. Háborúkról, országokról beszélt, ez valamiért kattanása volt neki.
A feleséged is civil foglalkozású, és négy éve vagytok házasok.
Tök civil, jogász. Igen, négy éve vagyunk házasok. Végül is egy fura, harminc éves ismertség.
Segít neked a munkádban? Vagy netán együtt is dolgoztok?
Segít, jogászként van egy másfajta látásmódja, mint nekem. Nagyon precíz, ami a jogászok munkájának egyik eleme. Ezen kívül rengeteget kell tudni, a „fejében van egy rakás könyv”. A leírt szövegből vagy az elmondott történetekből azonnal kihallja a lényeget és ellentmondásokat. Ebben ő remek.
Készítette: bozsu
