Kedves emberek, tökéletes nyugalom és kissé zord időjárás várja azokat, akik ilyentájt ellátogatnak Finnország fővárosába. A legjobban talán Charlie Skandináv éjszakák című dalából illik a helyre egy sor: „Hideg, mégsem rideg a világ”
Barátnőmmel terveztünk november közepére egy hosszú hétvégét valamelyik európai városba. Több lehetőség is terítékre került. Például Barcelona, ráadásul egy meccsel összekötve. Szerencsés vagyok, nő létére nagyon erősen futballbarát – bár minden országban más-más csapatoknak szurkolunk, úgyhogy, ha hétköznapi dolgokon nem veszünk össze, akkor jó kis csörtéket lehet vívni más hadszíntéren. Megörültünk ennek a lehetőségnek, de hála az égnek idejében észrevettük, hogy a katalánok ebben az idényben a stadionjuk felújítása miatt nem a Camp Nouban játsszák a hazai mérkőzéseiket, hanem az olimpiai stadionban. Nos, ez kábé olyan, mintha Taylor Swifttel eltölthetne egy éjszakát az ember, de ő nem sminkelt, nem szőrtelenített. Erre mondja az ember, hogy kösz, de inkább nem.
Szóba jött még Lisszabon, de ott sem túl jó az idő ilyentájt, Párizs szintén hasonló kategória. Gondoltam, akkor legyen Skandinávia, de Svédország és Norvégia annyira nem érdekelt, Dániában meg már voltam. Nos, nekem régi vágyam volt eljutni Finnországba, bíztam benne, hogy ilyenkor már térdig lehet gázolni a hóban, mivel Európa legészakibb fekvésű fővárosáról van szó. Nem így lett, valami viking isten keresztbe tett, és komoly büntetést mért ránk: nettó két napból másfelet szakadt az eső…
Megérkezés
Münchenből indultunk, ami egy hatalmas forgalmat lebonyolító repülőtér. Ehhez képest furcsa volt a finn főváros légikikötőjébe megérkezni, mert olyan volt, mint a 80-as évek végi ferihegyi objektum, ahol körülbelül egyóránként szállt fel vagy le egy gép. Tiszta „zombieland”. (Persze, tudom, azon a vidéken Koppenhága a nagy „elosztó reptér”, ide tényleg csak az jön, akinek itt van dolga.)
Majd felültünk egy buszra, ami elvitt minket a belvárosba. Valószínűleg a fáradtság miatt viseltem kissé nehezen, hogy olyan érzésem volt, mintha a budapesti 7-es buszon kellett volna végigszenvednem egy végállomástól végállomásig tartó etapot, ahol 3-400 méterenként megáll a jármű.
Emberek
Olvastam sok mindent a finn emberekről (meg úgy általában a skandináv országok lakóiról), de valahogy mindig a lappokat illették nem túl hízelgő jelzőkkel. Például, hogy annyit isznak, ami még az oroszoknál is leverné a biztosítékot. Ez azért is meghökkentő megállapítás, mert ahogy a mondás tartja: ha Brazília a Föld tüdeje, akkor Oroszország a mája… Nos, gondoltam, majd nem kevés olyan emberrel futunk össze az utcákon, akikkel száguld a bulivonat. Utóbb kiderült, hogy ez is csak egy hamis sztereotípia, mivel csak akkor láttunk egy nagyon „nem szomjas” három fős brigádot a buszon, amikor mentünk visszafelé a Helsinki reptérre. Viszonylag korán reggel volt, azt sem lehetett tudni, hogy most alapoztak be a vasárnapra, vagy még az előző éjszaka dolgozott bennük. Viszont a végállomásig jöttek (repülőtér), s mivel nem úgy néztek ki, mint akik utazni készülnek, felmerült, hogy esetleg dolgozni indultak. Csak reménykedtünk, hogy nem légiirányítók…
Amúgy, ha depresszió miatt isznak, azt nagyon meg tudom érteni – ilyen időszakban reggel 9 órakor lesz úgymond világos, és délután fél négykor már töksötét van. Nem lehet könnyű…
De egyébként nagyon kedvesek, segítőkészek, ráadásul mindenki, még a vécésnéni is beszél angolul, úgyhogy a kommunikációval nincs igazán problémája az odavetődött emberfiának.
Európában hozzászokott az ember, hogy a nagyvárosok tele vannak bevándorlókkal. Nos, itt nem! Persze, láttunk olyanokat, akik tutira nem itt látták meg a napvilágot, de ők éppen felszolgáltak egy étteremben, tevékenykedtek egy üzletben vagy egyéb munkát végeztek.
Erről az országról sokan mondják (teljesen jogosan), hogy a heavy metal egyik megrendíthetetlen bástyája. Erre utaló jeleket szinte percenként észrevesz az ember, hiszen kortól függetlenül rengetek férfi visel hosszú hajat, ami a rockerek egyik alapismérve. No, meg a kocsmákban sem ritka a falra festett halálfej, ismert rocksztárok portréja stb. Yeeeaaaah!!!
Finnország
1918 óta létezik Finnország, tehát csecsemőnek is nevezhető az európai államok közt. Addig svéd uralom alatt álltak, ez a mai napig érezhető az ottani mindennapokban, mivel az információk finn és svéd nyelven is ki vannak írva, s szintén mindkét nyelven bemondják a megállóhelyeket a tömegközlekedési járműveken. Szerencsére, a külföldi látogatók kedvéért a legtöbb közérdekű információ angol nyelven is elérhető.
Helsinki városát 1550-ben alapították, amikor Finnország Svédország része volt. Sokáig jelentéktelen maradt, de amikor Finnország orosz uralom alá került, 1812-ben a Finn Nagyhercegség fővárosa lett. 635 ezer lakosával nem igazán lehet a metropoliszok közé sorolni, de ettől még nincs vele semmi gáz. Sőt!
Nem is tudom, hogy létezik-e ennél nyugodtabb főváros Európában. Senki nem rohan, nem ideges, úgy alapjáraton élik az életüket – s szerintem nagyon is jól teszik. Dudaszót nem nagyon hall az ember az utcákon, s még a bevásárlóközpontokban sem kell azt érezni, mint itthon, hogy bizony néha az életéért küzd az ember a tülekedés közepette.
Látnivalók
Indulás előtt tájékozódik mindenki, hogy mit érdemes megnézni egy adott helyen, ahová utazik, ez hatványozottan igaz, amikor nagyon rövid időre megy, és esélyes, hogy többet nem tér már oda vissza. Nos, sokat elárult egy utazási portál ajánlója a tíz legfőbb látnivalóról a finn fővárosban, amiben az egyik a Hard Rock Café volt… Ez azért sok mindent előrevetített… Persze, azzal sem volt szerencsénk, mert már bezárt, jó eséllyel nem élte túl a Covid-őrületet. Pedig rocklelkűek lévén mindketten szeretjük, s mindig betérünk egy ilyen helyre, ha van abban a városban, ahol éppen vagyunk.
De térjünk rá a tényleges látnivalókra.
Helsinki belváros
Még csak november közepe volt, de a karácsonyi díszvilágításban tetszelgett a belváros.
Helsinki Székesegyház
Rengeteg képen láttam már, s úgy tűnik: ez olyan látványossága Helsinkinek, mint nekünk a Parlament, a Budai Vár vagy akár a Hősök tere: nincs képeslap ezek nélkül! Eredetileg Szent Miklós Székesegyház néven funkcionált, de miután Finnország független lett (1917), Helsinki Székesegyházra nevezték át a neoklasszikus evangélikus templomot, amit Carl Ludwig Engel német építész álmodott meg. Valóban gyönyörű, ráadásul földrajzi fekvése is segít ahhoz, hogy kiemelje az épületet a városból, s nem véletlenül a turisták egyik kedvenc fotótémája.
Minden ikonikus templomnak van egy hatalmas és gyönyörű orgonája, természetesen ez ebből sem hiányozhat.
Van, hogy az ember életében először jár egy helyen, s mégis az adott környezetről valami nagyon ismerős dolog jut eszébe. Így voltam én is, amikor egy úton kellett átkelni, hogy megközelítsük a székesegyházat, de valahogy egyből az jutott eszembe: tisztára olyan, mint a Bécsi út… Csak a 17-es villamos hiányzott a sínekről…
Temppeliaukio Kirkko
Ezt a templomot az 1930-as években kezdték el építeni, de közbejött a II. világháború, így csak 1968-ban tudták folytatni új tervek alapján. Tömör sziklák ölelik körbe a templomot, az oltár pedig egy jégkorból származó hasadás. Kiváló akusztikája van az épületnek, így zenei rendezvényeknek is igen gyakran ad otthont. Ottlétünkkor is pont egy karácsonyi videoklipet forgattak a helyszínen.
Kamppi-kápolna
No, pont ez az az építmény, amiről az emberek 99 százaléka azt kérdezné: ez meg mi a …? Mivel egy teljesen körbezárt objektumról van szó, arra gondolnék: ha lenne Finnországban halálbüntetés, ezt alkalomadtán kétharmadig megtöltik mérgező folyadékkal, aztán az elítélteket egyszerűen beledobják, mert esélyük sem lenne kimászniuk. Nos, ennél sokkal humánusabb célt szolgál az épület: egy extrémen minimalista berendezésű ökumenikus imaház. S mivel a város szívében van, nagyon sok bevásárlóközpont mellett, akár az eszeveszett soppingolást is meg lehet szakítani egy kis elmélkedéssel. Sajnos, belül tilos volt képeket készíteni, ezért a fotó a wikipédiáról való.
Dizájnmúzeum
A skandinávok mindig is híresek voltak kreativitásukról, ez többek között a reklámiparban is nagyon szembetűnő. S erről rögtön eszembe is jut egy ezeréves reklámszlogen – igaz, nem finnek, hanem svédek követték el -, amikor két akkori autógyártó óriás egymásnak feszült. A szöveg ez volt: „A legbiztonságosabb egy Volvóval ütközni – ha egy Saabban ülsz…”
Nos, ennek fényében mentünk be a múzeumba, ahol ugyan kicsit „poros” ízelítőt kaptunk abból, hogy mennyire is találékony a lapp nép, s bizony, jó néhány tárgy ismerősen köszönt vissza a kiállításon – viszont olyanok is voltak, amik egyáltalán nem…
Építészeti múzeum
Uh, nos ez volt egy ötperces látogatás. Pár unalmas, vagy jobb esetben közepesen unalmas makett üvegbúra alatt. Talán nem véletlen, hogy a dizájnmúzeum belépője jogosított ennek megtekintésére is. Nos, nyugodtan megállapíthatjuk: helyesen cselekedtek, mert pofátlanság lett volna csak ezért plusz pénzt elkérni…
Főpályaudvar
Ahogy szinte minden európai országban, itt is a vasúti főpályaudvar a város központi helyén van. Nem mondom, hogy Helsinki hemzsegne az olyan építészeti remekektől, amitől az ember hanyatt vágná magát, de ez az azért úgy-ahogy rendben van.
Nemzeti Színház
1872-ben alapították a színházat, amit eredetileg Finn Színháznak neveztek el, s 1902-ben kapta meg a Finn Nemzeti Színház titulust. Ez nem csak Helsinki, hanem Finnország egyik legnagyobb kulturális intézménye is. Természetesen a legbelebb belvárosban található.
Az épület előtt van Aleksis Kivi (1834–1872) szobra, aki író-drámaíróként jeleskedett – a finn irodalom egyik legnagyobb alakjának tartják. Sajnos, igen sanyarú élete volt (s nem is sikeredett túl hosszúra), de ha valaki nem olvas utána, annak ez a látványból is nagyon lejön…
Nemzeti Múzeum
A város főterén, a Nemzeti Színházzal szemben van a Finn Nemzeti Múzeum.
Természettudományi múzeum
Mindent tud, amit egy természettudományi múzeumnak tudnia kell. Ősfejlődés, flóra és fauna stb. Tehát, csak a szokásos. Ráadásul az erkélyről egy medveszobor próbálja becsalogatni az érdeklődőket.
Mikulásbiznisz
Joulupukki hazájában egyáltalán nem véletlen, hogy idegenforgalmi iparág épül erre. Elsőre sikerült beleszaladnunk egy official shopba. Gondoltuk, hááááát, ez aztán csak eredeti lehet, ha már megkapta a hivatalos jelzőt. Jópofa volt, ráadásul a már sokszor emlegetett idő rövidsége miatt mindenféle csecsebecsét be tudtunk szerezni, amiket ilyenkor megvásárol az ember (hűtőmágnesek, apró ajándékok családtagoknak, barátoknak stb.), amik után már eztán nem kellett kajtatni. Elégedettséggel is töltött el ez a tény bennünket, de az egyik ajeszről (már itthon) szedtük le az árcédulát, jött vele a tárgyon lévő festék is. Pedig elvileg kézműves volt minden portéka, ami kapható volt az üzletben… Lehet, hogy a mesternek éppen rossz napja volt, amikor készítette…
Óriáskerék
Nagyvárosok már szinte elképzelhetetlenek óriáskerék nélkül, amiről be lehet látni a környéket. Ez alól természetesen Helsinki sem kivétel.
Lemezbolt
Egy igazi „oldszkúl” lemezbolt sem hiányozhat a metálzene egyik fellegvárából.
Uspenski székesegyház
A Katajanokk félszigeten található Nyugat-Európa legnagyobb ortodox temploma, amit Szűz Mária halálának emlékére építettek. Tizenhárom hagymakupolája van, ami Jézus Krisztust és apostolait szimbolizálja.
Az épület az 1860-es években készült egy Moszkva melletti, XVI. századbeli templomról mintázva.
Rengeteg szentkép és harsány arany színek – tehát a belső is tökéletesen hozza az ortodox stílust. Nagyon sok csillár is van a templomban, állítólag az egyik még csodatevő képességgel is rendelkezik…
Olimpiai stadion
1952-ben rendezett Helsinki olimpiát – nekünk, magyaroknak különösen emlékezetes, hiszen akkor elképesztő sikert ért el küldöttségünk: 16 arany-, 10 ezüst- és 16 bronzérmet szereztünk. Ami közelebbi pozitív élmény számunkra: nyolc éve a magyar futballválogatott igen fontos győzelmet szerzett ebben a stadionban a finnek ellen, ami nagyon kellett a 2016-os Európa-bajnokságra való kijutáshoz.
A stadion mellett van egy torony, ahonnan egész jó kilátás nyílik Helsinki egy részére.
Kocsmakultúra
A metszően hideg széllel párosított eső óhatatlanul is beterelt minket egy nagyon kellemes pubba (háromszor is). Csak azért egybe, mert központi helyen volt, tehát azon a tájékon, ahol látogattuk a város nevezetességeit, ráadásul elsőre nagyon kellemes tapasztalatokat szereztünk, ezért a rövid időnk miatt is nem akartunk kísérletezgetni, és esetleg beleszaladni valami nagyon nem jóba. Volt egy kis pódium is a kocsmában, valószínűleg alkalmanként remek rockzúzás mehet élőben, a falra szerelt tévéken pedig vajon milyen sportág meccseit közvetítették? Természetesen jégkorongot, hiszen az északi tájakon az nemzeti sport.
Sörbarát vagyok, ezért ha olyan országba utazom, ami nem malátanedűiről híres, általában előhúzom a menekülőkártyát: a nemszeretem csillagos holland sört. Baromira semmilyen, de azt legalább a világ bármely pontján ugyanúgy tudja. Így terveztem itt is, aztán leesett az állam: igen komoly sörcsapsor várt rám, ráadásul igazi különlegességekkel megspékelve. Itt már az sem vette kedvem, hogy csak egy kiszolgáló volt az egész intézményben, és körülbelül 16-18 ember állt előttem. Gondoltam, felveszem az itt honos (véletlenül sem az otthonos) ritmust, kivártam a sorom – bő negyedóra volt… Budapesten, főleg egy neccesebb kerületben ilyen szituáció elképzelhetetlen lenne atrocitás nélkül… De még volt egy nehezített feladatom is: Barátnőm forralt bort szeretett volna inni, annak meg ott nincs hagyománya. Sorra kerültem, kicsit értetlenül nézett rám a pultoslány, de mondtam neki, hogy akkor két deci bor erősen megmikrózva, bele 4 púpozott kanál cukor, és rendben is van a történet. Nos, nemhogy készséggel megcsinálta, de mivel ez a tétel váratott magára pár percet, mondta, hogy üljek le, majd kihozza az asztalunkhoz – pedig nem „kiszolgálós” hely volt. Le a kalappal a kiváló vendéglátásért, kedvességért, de csak nagyon halkan jegyzem meg: ha azért utazna oda valaki, hogy eszevesztős bulikázásba kezdjen haverokkal, előtte érdemes megvárni, amíg az éves céges bónusz kettyen a számlán – mivel elég húzós árak vannak szinte mindegyik vendéglátóhelyen…
A helyiek szemmel láthatóan nagyon szeretnek társasági életet élni: éttermekben, bárokban, kocsmákban este 8 után igen nehéz szabad asztalt találni még hétköznap is!
Hotel
Egy nagyon kellemes szállodában sikerült megszállnunk, ami egy öbölparton volt, ami közvetlen kijáratot nyújtott a Balti tengerre. Az épület különlegessége a padlótól plafonig érő ablakok, olyan érzése van az embernek, mintha az egész hotel fele csak üveg lenne. Ezáltal remek kilátás nyílik, főleg a felsőbb emeletekről. Villamosmegálló közvetlenül a bejárat előtt van, ahonnan negyed órányi utazással elérhető a belváros.
Összegzés
Ennyit sikerült megnéznünk, lefotóznunk a városból két nap alatt. Tervben voltak még más látványosságok is, de azok meghiúsultak egyrészt az ottlétünk rövidsége, másrészt pedig a cudar időjárás miatt.
Egy kellemes hosszú hétvégét mindenképpen érdemes egyszer eltölteni Helsinkiben, semmiképpen nem fog csalódást okozni, főleg, ha kevésbé esős hónapban teszi ezt az ember. Bár olyan kulturális orgiára, amit mondjuk Barcelona, Firenze stb. nyújt, arra ne számítson senki, viszont lazításra, a mókuskerékből való kiszakadásra kiválóan alkalmas.
Amikor elköszöntünk a szállodában, a kedves recepciós lány (mivel látott minket nem egyszer átfagyva, esőtől áztatva visszaérni) szinte elnézést kérően mondta: próbáljuk meg nyáron, akkor sokkal jobb lesz. Udvariasan mosolyogtunk, de tudtuk: az kizárt! Nyáron leginkább csak pálmafás tengerpart jöhet szóba…
Visszaúton, ahogy odafelé is: „lufthangyánk” percre pontosan indult. Hiába, no: a „királyi” légitársaság nagy királyság!
Hyvästi, Suomi! – Viszlát, Finnország!
