Szép Brigitta, volt válogatott női vízilabdázó eredményei: VB ezüst (2001), EB arany (2001) EB bronzérem (1993) EB ezüst (1995), Világkupa III. (1993,1995). Posztja kapus. Jelenleg az OSC utánpótlás edzői csoportjának alapító tagja, meghatározó szakembere. Ő Brigi néni, aki sikert sikerre halmoz csapataival magyar és nemzetközi bajnokságokat nyerve. Szigorú, de igazságos, szenvedélyes és aranyszívű. Aki vele dolgozhat, kemény munkára számíthat, hiszen sportolókat nevel. Munkáját 100%-os komolysággal végzi. Tövig nyomja a gázt, de soha nem vár el többet senkitől, mint amire képes, és ha ez az összjáték eredménnyé változik, a jutalom sem marad el. Rendhagyó interjú következik.
Hol születtél, hova nyúlnak vissza a gyökereid?
Vidéken születtem Lengyeltótiban, ami Fonyód és Balatonboglár mellett helyezkedik el. Anyukámék somogyiak, apukámék nógrádi származásúak. 6 éves voltam, amikor Dunaújvárosba költöztünk.
Hány éves korodban kezdtél el úszni?
Amikor Dunaújvárosba költöztünk, sportiskolába írattak a szüleim. Ekkor kezdtünk el úszni a bátyámmal, de ő végül focista lett, NB I-ig vitte. Alsó tagozatban délután volt úszóedzés, fölsőben már korán reggel és délután is. Én kisgyerekként egyébként tornász szerettem volna lenni, de nem voltam tornász alkat, túl magas és nagyon vékony voltam.
Milyen eredményeid voltak úszásban?
Az első érmemet, egy bronzérmet 7 éves koromban mellúszóként kaptam Százhalombattán. Majd kétszeres országos csúcstartók voltunk a társaimmal váltóban, mert saját csúcsunkat is megdöntöttük. Van egy kedves történetem az egyik váltóversenyről. Az úszók nevét olvasták fel úszási sorrendben, ami egy vicces mondatot adott ki: „Szép, Kövér, Sánta, Farkas.” Dőlt az egész uszoda a nevetéstől, sokáig emlegettük. Aztán úszó karrierem vége felé már a két legnehezebb szám volt az enyém, a 200 pillangó és a 400 vegyes. Akkoriban közel sem rendeztek ennyi versenyt, mint most.
Hány éves korodig úsztál?
16 éves koromig úsztam. Utána volt egy kis „laufom”, akkor elmentem búvárnak, hogy ne maradjon szabad a délutánom. (nevet) Azért hagytam abba az úszást, mert a társaság eléggé megkopott, akkor lettünk középiskolások, szétszéledtünk. Nem ugyanazt jelentette már nekem, mint korábban, ezért nem csináltam tovább. Elkezdtem könnyűbúvár edzésekre járni, amit nagyon szerettem, mert nagy élmény volt számomra nagy uszonnyal úszni a víz alatt. Lehettem volna hivatásos búvár, de mivel tartok a nyílt vizektől, nem lettem az.
Ilyen úszástudással is lehet félni a vízben?
Igen, hogyne. Ha nem látom az alját a víznek, amiben úszom, akkor számomra az nagyon félelmetes érzés. Úgy szoktam mondani, hogy félek tőle, mert nincs kicsempézve az alja. Nyáron voltunk Máltán, ahol egy olyan lagúnánál jártunk, ahol kristálytiszta volt a víz és mindent láttam, ott gond nélkül bementem.
Az úszás elég monoton sport. Nem megterhelő mentálisan mindig csöndben lenni?
Ezért kell gyorsan úszni, és akkor a falnál már a többiek várnak, akikkel lehet beszélgetni (nevet). A hosszútávúszás lehet nagyon megterhelő, mert ott órákat úszol. Főleg ha nyílt vízi úszásról van szó, mert ott sokkal többet van a sportoló egyedül. Az úszóknál azért nem szoktak olyan nagy etapok lenni egyszerre. Én Eddát énekeltem a fejemben úszás közben, verset mondtam, memorizáltam, szóval jól elszórakoztattam magam, így nem volt megterhelő.
Mi motivált az úszásban?
A társaság és az eredmények motiváltak. Szerettem azt a közeget. Abban az időben nem volt telefon, nem volt ennyire kinyílva a világ. Sokkal több mélyebb kapcsolat volt az emberek között, így közöttünk is. A csapattal sokat jártunk fagyizni, sétáltunk a városban, elmentünk a Duna-partra, vagy bújócskázni, focizni, strandolni. Igazi beszélgetések zajlottak és nem a telefont nyomkodtuk. Én nagyon szerettem azt a világot.
Hogyan és mikor jött a vízilabda az életedbe?
18 éves voltam, amikor elkezdtem vízilabdázni. Az uszodában, ahova jártam, láttam a felhívást, hogy úszni tudó lányokat keresnek a vízilabda szakosztály megalapításához. Jelentkeztünk a barátnőmmel és azokkal az osztálytársaimmal, akikkel együtt úsztunk korábban. Összeverődtünk nagyjából 20-25-en lányok, mindenkinek volt korábbi 6-8-10 éves úszótudása, és csatlakozott a csapathoz 1-2 külsős is. Mivel nagy úszói tapasztalattal rendelkező sportolók voltunk, nagyjából csak labdázni kellett megtanítani minket Kovács Imrének, az edzőnknek. Két év után már UP válogatott kerettagok lettünk, utána a felnőtt válogatottba is bejutottunk. Én voltam a legelső kapus Dunaújvárosban.
Miért kapus lettél?
Nagy bátorság kell ahhoz, hogy kapus legyen valaki és jól kell tudni taposni. Amikor elkezdtünk vízilabdázni, mindannyiunknak jó volt a mell-láb-taposó technikája. Az edzőnk mindenkit kipróbált ezen a poszton, végül már csak mindig engem küldött a kapuba.
Hogy folytatódott a vízilabdás karriered?
A dunaújvárosi kezdet után egy nagyon kedves csapattársammal, barátnőmmel, Krisztinával (Szremkó Krisztina válogatott játékos) átigazoltunk Egerbe. Akkor halt meg apukám, minden összeomlott számomra. Úgy éreztem, hogy mennem kell, váltanom kell. A legszebb 7 évemet töltöttem Egerben. Fiatalok voltunk, sportoltunk, főiskolára jártunk, buliztunk, dolgoztunk. Onnan lettem válogatott.
Nem lehetett könnyű ennyi edzés és munka mellett tanulni. Hogy oldottad meg?
Vendéglátóztam egy sörözőben, ami egy barátnőmé volt. Később egy kis kávézóban dolgoztam, de voltam postás is 2 évig, majd HBO ügynök. Úszóedző is voltam. Mindig úgy osztottam be az időmet, hogy a főiskolára is és az edzésekre is becsülettel tudjak menni. A tanulást mindig nagyon komolyan vettem. Két diplomát szereztem az élsport mellett. A főiskola alatt kaptam egy „Jó tanuló – jó sportoltó” köztársasági kitüntetést, ami nagyon jól esett. Szóval lehet együtt csinálni a kettőt; a tanulást és a sportot. Én olyan edző vagyok, aki elvárja a növendékeitől, hogy jól tanuljanak. Ezért mindig bekérem a bizonyítványt, és év közben is figyelem, hogy ne rontsanak az eredményeiken. Ha valaki rossz jegyet kap, azzal mindig elbeszélgetek, próbálom buzdítani és motiválni, hogy kijavítsa. Nem felejtem el, és addig kérdezem, ameddig nem lesz jobb az a fránya jegy.
Jól tudom, hogy Egerben ismerted meg férjedet, Petik Attilát?
Mi nagyjából egyszerre érkeztünk Egerbe. 1991 nyarán felvételizett az egyetemre, matek-testnevelés szakra vették fel, ott találkoztunk a főiskolán. Attila a KSI klubban nevelkedett ügyes, jó vízilabdás volt. Junior Európa Bajnok és jó pár Universiade-n is szerepelt. Beválogatták a felnőtt válogatott keretbe, de hivatalos mérkőzése nincsen. Egyébként Attila volt az edzőm két évig Egerben. Ő igazi észjátékos. Mindent tud a vízilabdáról, az összes szabályt kívülről fújja – a játékvezetők nagy örömére-, jelenleg pedig az OSC UP edzője, szakmai vezetője.
Mindig kicsikkel foglalkoztál úszásban és vízilabdában is?
Igen, 7-8 évesekkel kezdek mindig és kb. 13 évesen adom le a csapataimat. Nálam ez a maximum életkor, hiszen fiúkkal dolgozom. Azért nem szeretném feljebb vinni a korhatárt, mert nagyon sok energiámat vinné el egy már serdülő fiúcsapat. A habitusomhoz egyébként is sokkal közelebb állnak a fiúk, a lányok valószínűleg megfutamodnának a stílusom miatt….Bár jelenleg lányokat is edzünk, Krisztivel (Kerekes-Lipcsei Krisztina). Mindenki alkalmazkodik a helyzethez.
Milyen a közös munka Kerekes-Lipcsei Krisztivel?
Kriszti szintén UP edző az OSC-nél. Ő a villámhárító, én vagyok a nagyon szigorú. Ketten nagyon jól kiegészítjük egymást. Teljesen egy hullámhosszon vagyunk, minden rezdülését érezzük, tudjuk és ismerjük a másiknak. Sokszor egymásra nézünk és kimondjuk ugyanazt, vagy ugyanazt csináljuk. Nagyon jó páros vagyunk.
Milyen edző vagy?
Nagy százalékban autokratikus edző vagyok. Szerintem a sportban nincs demokrácia. Természetesen mindent meg tudunk beszélni a gyerekekkel. Ha vannak jó meglátásaik, akkor azt megpróbálom átgondolni, átvenni, beépíteni. Az előző nagyobb csapataimban volt pár olyan gyerek, aki gondolkodott a vízilabdán, nézett sok meccset, és értette is a szabályokat. Velük lehetett partnerként beszélgetni.
Szigorú edző vagyok, de mindig csak azt kérem a gyerekektől, amire tudom, hogy képesek és tudom, hogy meg tudják csinálni. Ha látom, hogy valaki megpróbálja, de nem sikerül valami, akkor megközelítjük a problémát másik oldalról, keresünk egy másik utat, amivel eljut odáig, ahova szeretnénk. Akik most az OSC klubban játszanak, azoknak a 90%-ka nálam kezdett el vízilabdázni. A KSI-ben volt „mindenki Ili nénije”, itt az OSC-ben meg Brigi néni van. 2013 óta vagyok edző az OSC-ben.
Van olyan plusz, amit a női edzők jobban tudnak, mint a férfiak?
A női edzők a kedvességet, megértést, az anyai ösztönöket működtetik munkájuk során. Ráéreznek, észreveszik, hogyha egy gyereknek több bátorításra van szüksége, ha az orrát lógatva érkezik meg az edzésre. Természetesen a férfi edzők is észreveszik, ha gond van, de a nők azért jobban rákérdeznek, ráéreznek és ezáltal szorosabb kapcsolatot tudnak kialakítani a gyerekekkel. Nem véletlenül van az, hogy a legtöbb klubban az előkészítőbe, illetve a legkisebb csapatokhoz női edzőket vesznek fel.
Nem nehéz időről időre elengedni a gyerekek kezét? Hiszen a közös munka kapcsán szoros kötelék is kialakul köztetek.
Nem minden csapathoz kötődöm ugyanúgy. Nekem eddig a legnagyobb kötődés -, de a legtöbb időt is velük töltöttem -, azok a 2006-os csapat gyerekei. 2019-ben adtam le őket, de azóta is tartom velük a kapcsolatot. Jelenleg a férjemnél, Attilánál vannak, ő az edzőjük. Ez a csapat úgy dolgozott, hogy Krisztivel minden úszóedzés után megtapsoltuk őket. Mind a 21 gyerek, mindent beleadott és egymással is nagyon jó fejek voltak. Udvarias, normális, kedves gyerekeket ismerhettem meg személyükben. Nagyon sokan vízilabdáznak még közülük, többségük idejár az OSC-be. Még mindig szeretik ezt a sportot csinálni, és akik ügyesebbek, azok már a felnőtt csapatban is bemutatkoztak: Török Botond, Illés Huba, Rázga Csaba és Dani számít rájuk. (Varga Dániel, az OSC vezetőedzője). Ők az én kis „fiókáim”, ők voltak a szívemhez eddig a legközelebb, 5 évig edzettem őket.
A 2011-es csapatomat elengedni azért volt könnyebb, mert náluk úgy éreztem, hogy teljesült minden, ami csak lehetett. Messziről indultunk, hiányosságokkal, nehézségekkel. Hónapok múltán – a kemény munkának köszönhetően – megszületett a koncentráció, ami a meccseken meg is mutatkozott. Vérprofi, koncentrált csapat arcát mutatták a meccseken, viszont hétfőtől-péntekig az edzéseken a hajamat téptem, mert egy labdát sem bírtak elkapni, egy feladatra sem bírtak koncentrálni. Komolyan megkérdeztem tőlük: „Ti hogy akartok bajnokságot nyerni?” Aztán eljött a tavasz és mérkőzésről mérkőzésre megmutatták, hogy itt vagyunk, tudjuk, mi a dolgunk, ne izgulj hét közben, mert megcsináljuk, amikor kell. Nagyon ügyesek voltak. Ők voltak A CSAPAT.
Idén az előkészítő csoportot és a 2013-as csapatot vezetjük a Krisztivel. Az előkészítő csoportunk heti háromszor edz és 2014/2015-ös gyerekeket veszünk fel. Olyanokat, akik három úszásnemben szabályosan tudnak úszni. A 2013-as csapatunk augusztustól edz együtt és két bajnokságban játszanak. Ők a legkisebb csapatunk, a „baby”-k, akiket elindítunk a vízilabdás életükre. Még nagyon nagy különbség van a gyerekek tudása között, de a Krisztivel azon vagyunk, hogy minél homogénebb és egyre ügyesebb kis vízilabdásokat neveljünk. Van bennük potenciál, ezt az is mutatja, hogy szeptemberben a Halassy Olivér Emléktornát veretlenül megnyertük és a szolnoki Kanizsa Tivadar Emléktornán a 2. helyet és a legjobb játékosnak járó díjat hoztuk el.
Szerinted mi a fontosabb: a tehetség vagy a szorgalom?
Van Kásás Tamás, aki a tehetség, és van Benedek Tibor, aki a szorgalom ékes példája. Esetük megmutatja, hogy a tehetségesnek picit könnyebb, a szorgalmasnak több energiájába kerül, de végül képes elérni ugyanazt, amit a tehetséges. Az sem elég, ha valaki tehetséges, de nem szorgalmas, mert akkor nem fogja elérni a célját. Mindkettőnek bele kell tenni a kemény munkát, a szorgalmat, alázatot, mert ezek nélkül nem lehet elérni eredményeket.
Mindkét gyermeked vízilabdázik és nem is akárhogy. Mesélnél róluk pár szót?
Panna kosarazott és rock’n rollozott, majd 12 évesen a vízilabdára váltott. Utánpótlás játékosként az OSC-ben szerepelt, majd a Fradiban lett igazolt felnőtt játékos. Jelenleg 21 éves és most átigazolt Győrbe, mert meghatározóbb szerepre vágyott a vízilabdában. Nagyon komoly célja, hogy bekerüljön a válogatottba. Albérletben lakik, amit nagyon élvez, mert az volt a vágya, hogy egyedül lakjon. Én is nagyon örülök, hogy saját lábára állt, de természetesen mindenben támogatjuk továbbra is. A vízilabdázás mellett a győri egyetemen építésznek tanul.
Hunor, a fiam szorgalmas, jó tanuló, mindene a sport, a mozgás. Kicsiként focizott, versenyúszott és korábban indult duatlon versenyen is, de 8 éve már csak vízilabdázik. Tavaly bemutatkozott a felnőtt férfi bajnokságban az OSC színeiben és gólt is sikerült dobnia a Szegednek. Szabadidejében sokszor eljár a barátaival focizni, kosarazni, ezeket a sportokat szívesen nézi a tv-ben is és a Forma1-et is. Mindent tud. Olyan, mint egy sportlexikon.
Milyen érzés, amikor a gyerekeid játszanak?
Amikor a gyerekeim játszanak, és olyan mederbe terelődik a meccs, ami nem tetszik, akkor kimegyek az uszodából inkább. Mert mint edző, és mint egy másik klub képviselője, nem akarok olyat mondani, ami nem fér bele. Szülőként nagyon nehéz, amikor a gyerekedet igazságtalanság éri. Attila sokkal rosszabb, őt már vezették ki meccsekről.
Hol vezeted le, amiket egy-egy meccs kapcsán le kell nyelned?
Ilyenkor tömegközlekedéssel megyek haza. Ott van időm átgondolni, magamban letisztázni és lenyugodni, lehiggadni. De mostanában gyakran tevékenykedem a kertben is, mert az teljesen kikapcsol.
Attila megfelelő partner a kibeszélésekhez?
Igen. Vele mindent meg tudok beszélni, sokat szoktunk lelkizni. 1991 óta vagyunk együtt, 32. évfordulónkat ünnepeltük idén. Minden rezzenését érezzük a másiknak. Így belegondolva talán soknak tűnik ez az idő, de gyorsan elment. Sokat éltünk külföldön, gyakran költöztünk másik lakásba, másik városba, mindig volt valami történés, új inger, élmény, feladat, ami miatt elrepültek az évek.
Sportolsz valamit?
Nagyon sokat futottam egy időben, amikor a Margit-szigeten dolgoztam. Munka előtt kifejezetten jól esett futni. Amikor élsportoló voltam, nagyon szerettem azt a kellemes fáradtságot, amit sportolás után éreztem. Nagyon jó az, amikor tudod, hogy ma is tettél azért, hogy jobb legyél, és ezt érzed az izmaidban is. Manapság mindig tervezem, hogy sportoljak, de jelenleg nincs időm rá. Viszont biciklivel járok, amikor csak tehetem, szóval „betudom” ezt napi sportolásnak (nevet).
Hát ezt nem is csodálom, tavaly hány csapatot vittél?
Három csapatot vittem. 92 meccsem volt egy szezonban. Ebből Kriszti átvállalt párat. 80-at azért így is meccseztem. Ez rengeteg és nagyon kimerítő.
Igaz, hogy a kapusok általában picit elvontak?
Amikor én azt mondom valakinek, hogy tipikus kapus vagy, az nálam bóknak számít. Azt mondják, hogy a vízilabdakapus, a toronyugró, a mellúszó a többiek felett állnak – maradjunk is ennyiben. Erre a posztra születni kell. Szerinted normális dolog odaállni egy nagyon gyorsan közeledő labda elé, hogy fejbe dobjanak? (nevet)
A magyar vízilabda helyzetét hogy látod a női ágon?
A vízilabda alapvetően egy férfias sportág, mert kevés nő dolgozik benne. De már egyre több! 1982-ben alakult az első női szakosztály. A szövetségi kapitány azért nem nő, mert még nem került ki olyan minőségű játékos vagy edző, hogy az legyen. Most egyébként szerintem lehetett volna a kapitány Stieber Mercédesz.
A női vízilabda nagyon sokat változott, fejlődött, mióta abbahagytam a játékot. Sokkal gyorsabb, keményebb, agresszívebb és taktikusabb lett. Ami részben a szabályváltozásoknak, a sok meccsnek és eseménynek köszönhető, és természetesen az ezekhez kapcsolódó edzés munkához. Látványban, élvezhetőségben már sok női mérkőzés megüti a férfi szintet, de sajnos be kell látni, hogy azért van még szakadék a két szakág között. Jó lenne eljutni oda, hogy jobban elismerjék, megbecsüljék a női vízilabdát, a női játékosokat és a női edzőket is, a társadalom éppúgy, mint a szakma. Mi is sokat teszünk mindannyian a szeretett sportágunkért.
Mi volt a legnagyobb kudarcod?
Az 1994-es VB, ahol világbajnokok lettek a lányok nélkülem. Ugyanis utolsóként kerültem ki a keretből, három nappal az indulás előtt. Úgy, hogy előtte 4 hónapot készültem, napi 7 órát edzettem ebből 4-5 órát vízben – tehát nem ment rosszul a játék. Azt a döntést igazságtalannak éreztem. Ez egy óriási törés volt nekem, ez volt a legnagyobb csalódásom. De aztán végül lett egy világbajnoki ezüstérmem 2001-ben.
Mi volt a legnagyobb sikered?
Játékosként a 2001-es évet emelném ki, számomra az egy nagyon kerek, csúcs év volt. Január 3-án már az olaszországi Cataniában játszottam, ebben az évben hívtak vissza a válogatottba, EB-t nyertünk, majd VB ezüstöt, aztán december 30-án megszületett Panna lányom.
Akkor várandósan csináltad végig ezt az egészet?
Igen. Senki sem tudta, hogy várandós vagyok. EB után árultam el Faragó Tamásnak, az akkori szövetségi kapitánynak. Mivel nem volt 2. kapus rajtam kívül, így azt mondta, hogy mehetek, ha az orvosok is engedik. Japánban négy hónapos terhes voltam. Persze vigyáztam magamra, másképp védtem, de azért izgalmas volt így is.
Mit adott a vízilabda neked?
Nagyon sok mindent. Kitartást, szorgalmat, erőt, jövőképet, barátságokat, sikereket. Ha nem lettem volna válogatott vízilabdás, akkor nem jutottam volna el egy jó pár földrészre sem. Ausztráliától kezdve Japánig, Amerikáig, és Európában is számos országban megfordultam. Pedig akkor még nem volt annyi világverseny, mint amennyi most van, és életvitelszerűen is rengeteg országban éltem a vízilabda miatt.
Mikor hagytad abba a vízilabdát? Hogy kezdődött az edzői karriered?
2004-ben hagytam abba a sportpályafutásom. 2006-2008-ig kapus edzéseket tartottam a női OSC felnőtt csapatának. 2008-2010-ig Petrovics Matyi stábjában lettem válogatott kapusedző. Akkor Stieber Mercédesz volt a másodedző. Sajnos nem volt sikeres a csapat, mert 7.-ek lettünk a VB-n, 5.-ek az EB-n, így menesztették az egész stábot.
Akkor a terved az, hogy kicsikkel dolgozol az UP-ben, aztán nyitsz egy kávézót Olaszországban?
Máltán (nevet). Sokat éltünk külföldön, rengeteget költöztünk. Nem állna távolt tőlem, hogy később egy másik országban éljünk. Olaszországot nagyon bírom.
Olaszországban sokat éltetek. Utána merre vitt az élet?
Négy szezont voltunk kint Cosenzában, mert Attila ott játszott akkor. Utána Svájcba költöztünk, ott egy szezont voltunk. Svájcban maradtunk volna még szívesen, csak nem adtak hosszú távú szerződést különböző bürokratikus okok miatt, így nem mentünk oda vissza. 2010-2013-ig Pécsett éltünk, amikor megkeresett Becsey Peti az OSC-től, hogy jöjjünk mindketten a klubba dolgozni.
Tehát 2013-tól dolgoztok az OSC-nél?
Igen, 2013-tól dolgozunk a XI. kerületi OSC klubban, amit a nulláról építettünk fel Becsey Petiékkel. 10 év távlatából úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült, mert felzárkóztunk az utánpótlást nevelő nagy klubokhoz, a legfelső bajnokságokban játszunk, és a válogatottba is adtunk olyan játékost, aki a kezünk alatt nevelkedett. A lányoknál is neveltünk UP Európa-bajnokot és világbajnokot is. Utánpótlás EB és VB bajnokaink: Varró Eszter, Szalai Péter, Kiss Gergely, Kondor Zétény. Utánpótlás VB Bajnok 3. helyezett: Petik Panna. Ezek a gyerekek mind voltak hosszabb-rövidebb ideig a kezeim alatt.
Megnyertétek nyáron a Habawaba nemzetközi vízilabda fesztivált a 2011-es csapatoddal. Mesélj, milyen élmény volt és miért tartod nagy eredménynek ezt a helyezést?
Minden évben az olaszországi Lignanoban szervezik ezt a nemzetközi vízilabda bajnokságot, amit azért is nagyon élveznek a gyerekek, mert sokat strandolunk a tengerparton. A szervezők minden este bulit tartanak a téren, rengeteg a sportpálya, kosárlabda, focipálya. Általában napi két meccs van és utána mehet a buli, tengerparti környezetben. Azért nagy eredmény ez a győzelem, mert 96 csapat indult ezen a versenyen. 96 csapatból a legjobbnak lenni úgy, hogy igazán nem szorítottak meg minket egyik mérkőzésen sem, az nagyon nagy dolog. Ez a verseny volt a tavalyi évünk megkoronázása. Onnantól kezdve, hogy tavaly augusztus végén megnyertük a szolnoki tornát, kirajzolódott egy szép, nagy, kerek évünk, amit befejeztünk júniusban a Habawaba győzelemmel.
Mesélj erről a szép ívű, kerek év eredményeiről!
Az egész év csapatdiadal volt. Az, ahogy összeálltunk egymással, én is a gyerekekkel. Ahogy egy hullámhosszra kerültünk, ahogy kialakult, hogy figyeljenek rám, hogy ők is akarják és hogy szárnyaljunk. Szárnyaltunk! Ez a szó szállóige lett nálunk. Egy személyes történet kapcsolódik hozzá.
Elmeséled?
Amikor a Budapest Bajnokság volt, kivételesen autóval mentem a Szőnyi úti uszodához. Leparkoltam és akkor kezdődött a Hevesi Tamásnak Ezt egy életen át kell játszani! című száma. Én korábban is szeretem ezt a dalt, persze most már más a jelentése számomra, mint régen. Van a dalban egy rész: Lehetsz magasan, de mégsem szállsz…. Mi már ott a bajnokság előtt magasan voltunk, de azon a meccsen dőlt el, hogy bajnokok leszünk-e vagy sem. Az UVSE-vel játszottuk. Nekünk a győzelem volt a jó, az UVSE-nek elég lett volna döntetlen eredmény is, és akkor ők a bajnokok.
Akkor tudatosult bennem a mondat jelentése, hogy magasan vagyunk, de nem szállunk. Annyira megfogott ez a gondolat, hogy bementem a gyerekekhez, és a megbeszélésen a taktikán kívül leginkább ezt mondtam el a gyerekeimnek, ezzel próbáltam őket motiválni, hogy magasan vagyunk, de nem szállunk. Megkérdeztem tőlük: „Ki akar szállni?” A 13 játékosból 13 kéz egyből az égbe emelkedett. Újra megkérdeztem: „Ki akar szállni?” Azonnal jött az egyöntetű válasz: „ÉN!” Mondom nekik, hogy: „Nem hallom. Ki akar szállni?” Egy emberként ordította minden gyerekem: „ÉÉÉÉN!”. Zengett az egész strand tőlük. Éreztem és tudtam, hogy akkor és ott szállni fogunk. 7-0 eredménnyel kezdtünk, és a 3. negyedből 21 mp volt hátra, akkor lőtte az UVSE az első gólját. Esélyük sem volt.
Biztos az is motiválja a gyerekeket, hogy Brigi nénit be lehet lökni a vízbe a meccs végén. Idén láttunk már vízben, épp a Habawaba fesztiválon. Mindig megengeded?
Persze a gyerekeket az is élteti, hogy belökhetnek-e a vízbe a végén. Habawaba-n belökhettek, de tavaly Szolnokon még nem engedtem. Pedig azt a tornát is megnyertük. Akkor azért nem engedtem meg, mert nem voltak egy csapat. Sokszor csúnyán viselkedtek egymással abban az időben. Kérdezték is: „Brigi néni, belökhetjük, ha nyerünk?” Mondtam: „Nem. Majd ha csapatként fogtok viselkedni, akkor belökhettek, de most még nem.”
Habawaba-n mindannyian a vízben kötöttetek ki. Nézőként is felemelő pillanat volt az az ünneplés, boldogság és öröm, amit a gyerekek arcán láttunk. A te arcod is ragyogott. Milyen érzés volt számodra?
Megérkeztünk CSAPATKÉNT a szezon végére Habawaba-ra. A döntő napján négy meccset játszottunk. A döntő meccs előtt ültünk a gyerekekkel és próbáltam elterelni a figyelmüket. Akkor az egyik gyerek megkérdezte: „Brigi néni, nem mondjuk, hogy szárnyalunk?” Erre én: „Szeretnétek? Egyből robbant az összes gyerek és ordításig fokoztuk. Néztek is az emberek furcsán, de én tudtam, hogy akkor most megint az lesz, hogy szárnyalunk. A döntő meccs előtt a csapat bemutatásakor ott álltunk a csapattal Attila és én. Szemben velünk 2000 ember állt, szurkoltak, buzdítottak és állítólag szólt a Himnusz is, amit mi egyáltalán nem hallottunk. Én végig tiszta libabőr voltam, kihúztam magam, végig néztem a gyerekeken és nagyon hálás voltam, hogy ez a pillanat edzőként megadatott. Amikor pedig megnyerték a meccset, hihetetlenül jó érzés volt látni, hogy mennyire boldogok, sikeresek, és az út végén ott várja őket egy kupa és a dobogó legfelső foka.
Nagyon megható újra átélni most is, ahogy felidézed.
2001-ben a Margit-szigeten 6000 ember előtt játszottam az EB-n a döntőben és nyertünk. Ez a Habawaba győzelmi élmény számomra egy hajszállal ugyan, de fantasztikusabb érzés volt. Ebben a férfias sportágban a gyerekeim által, női edzőként, a top csapatok közül lettem én is Budapest- Bajnok edző. A legkisebbeknek ez a fő versenye. Az összes női kolléga nevében köszönöm ezt az óriási elismerést, és hogy eljutottam idáig. Köszönöm a gyerekeknek is! A Habawaba az egész év megkoronázása volt.
Mit üzensz a mostani és a leendő játékos gyerekeidnek?
Ahogy Varga Zsolt mondja: „Munka, munka, munka!” Ezzel én maximálisan egyetértek. Én pedig azt üzenem, hogy kitartás, szorgalom és alázat! Tessék menni edzésre, ha picit fáj, akkor még megyünk, mert én azt tanultam a nevelő edzőmtől, hogy a „hidegvíz jó mindenre”! (nevet). Szeretnék üzenni anyukámnak, bátyáméknak, családomnak, Attila családjának: Köszönöm a sok támogatást, segítséget és szeretetet, amit tőlük kaptam!
Ezek a cikkeink is érdekelhetnek:
Interjú Varga Dániellel, az OSC vezetőedzőjével
Bisztritsányi Dávid: Könnyen meg lehet különböztetni a csapatban engem a többiektől
