Tudod, hogy mi az, ami igazán megijeszt egy Trollt? A napfény. Ha nem rejtőznek el időben, a napfény kővé változtatja őket. Ezért vélheted felfedezni arcukat, sziluettjüket a Norvég fjordok között, hegyek oldalában, elszórva az egész országban.
Ezen emberszerű teremtmények a Norvég folklór és a skandináv tündérmesék oszlopos tagjai. A troll szó mögött ráadásul nem egyetlen, pontosan meghatározható lény rejtőzik. A norvég történetekben egészen különböző alakok jelennek meg: hatalmas, hegyekben élő óriások, többfejű szörnyek, apró, csintalan lények és az ember számára kiismerhetetlen természetfeletti teremtmények. Egyes említésekben követ és szenet esznek, míg a leggyakrabban az élőhelyükre betévedő természetet bolygató embereket lakmározzák.
Fajtájuktól eltekintve élőhelyük az ember által érintetlen természet, legyen az hegy, völgy, barlang, erdő, vagy akár a fjordok mélyén.
Norvégiában a kora középkortól maradtak fenn írásos említések ezen teremtményekről, holott történészek sem tudják pontosan mikortól is élnek közöttünk. A szájhagyomány útján terjedt mesék több ezer évet ölelnek fel ezen a zord tájon. A mesékben gyakran több száz, sőt akár több ezer évesnek tűnnek. Nem csoda, hogy egy-egy történet generációkon át fennmaradhatott róluk.
Legtöbbször a „megmagyarázhatatlan” természeti jelenségekkel említették őket együtt, például különleges kő- és hegy képződéseknél, melyeket úgy tűnt, nem a természet hozott létre.
A skandináv mitológiában különösen fontosak a jötnarok – az ogre kinézetű óriások – akik szembe szálltak az istenekkel és kapcsolatban állnak az univerzummal magával. A kereszténység elterjedésével a régi természetfeletti lények történetei új jelentést kaptak. A trollokat egyre gyakrabban a kereszténységgel szemben álló, pogány világ alakjaiként ábrázolták. A harangszó pedig számos történetben elűzi vagy távol tartja őket. A későbbi folklórban az óriás és a troll alakja sokszor összemosódott, ezért ma már nem mindig egyszerű szétválasztani őket.
Említésre méltó még a nisse, melyekre talán a „csintalan manó” jelzőt használnám. Szeretnek az emberek között észrevétlenül csínytevéseket elkövetni, bajt okozni. Különösen karácsonykor jelennek meg a családok házaiban felborítani a békés ünnepet gaztetteikkel.
A hiedelem szerint a trollok ravaszak, a vad, civilizálatlan természetet jelképezik, a nyers puszta erővel. A mesékben ravaszak ugyan, de könnyen átverhetőek, mert nem értik az emberi világ szabályait, így gyakran egy gyenge kis ember jár túl az eszén. Ahogy a magyar népmesékben is: az óriást nem mindig az erősebb győzi le, hanem az, aki furfangosabb.
De honnan tudjuk egyáltalán, hogy mit hittek ezekről a lényekről az emberek több száz vagy akár több mint ezer évvel ezelőtt?
A skandináv mitológia egyik legfontosabb forrásai, amiket ma ismerünk a Költői Edda (Poetic Edda), amely ismeretlen szerzőktől származó, régi mitológiai és hősi énekek gyűjteménye. A fennmaradt fő kézirat, a Codex Regius, körülbelül a 13. századból származik, bár a benne szereplő versek jelentős része ennél jóval régebbi hagyományt őriz.
A Prózai Edda, amelyet az izlandi költő, történetíró és politikus Snorri Sturluson írt a 13. században, nagyjából 1220 körül. Snorri nem egyszerűen mesekönyvet készített: célja többek között az volt, hogy megőrizze és elmagyarázza a régi skandináv költészetet és annak mitológiai hátterét.
Az eddák történetei nem csak a viking korra néznek, évszázadokkal azelőtti világra nyitnak ablakot.
Az iskolában görög mitológiát tanul az ember. Szerintem ugyanolyan természetességgel – legalább említés szintjén – tanulhatnánk a skandináv mitológiáról is. Ugyanaz a világmagyarázat, csak egészen más hangulatban. És valljuk be: szerintem sokkal izgalmasabb.
A skandináv mitológiában Yggdrasil, a hatalmas világfa köti össze a világokat. Ágai és gyökerei között kilenc világ helyezkedik el. Minden világ más fajok lakóhelye. Asgard az a főbb északi isteneké, Midgard az embereké, Jötunheim az óriásoké.. A sötétségnek, a tűznek, a törpéknek, az elfeknek és az egyéb isteneknek külön-külön világok jutnak.
Asgard és Midgard között a szivárványhíd, Bifrost áll, őrzője Heimdall, Odin a legfőbb isten, a bölcsesség, a költészet és a háború atyja.
Thor az égzengés és a vihar istene, kalapácsáról híres, melyet Lokitól kapott engesztelő ajándékként, mikor az csínytevésként levágta felesége aranyhaját.
Loki a cselszövés és tűz mestere, rengeteg gondot okozott az isteneknek, akik végül megbüntették, barlangba zárták.
Baldr, Odin fia, az istenek egyik legkedveltebb alakja volt. A történetek szerint gyönyörű, tiszta és szinte mindenki által szeretett isten volt. Egy napon azonban olyan álmokat kezdett látni, amelyek saját haláláról szóltak.
Anyja, Frigg ezért esküt vett a világ szinte minden élő és élettelen dolgától, hogy soha nem bántják Baldrt. Az istenek ezután szórakozásból mindenféle fegyvert hajigáltak rá, tudván, hogy semmi sem árthat neki. Egyetlen dolgot azonban Frigg kihagyott: a fagyöngyöt.
Loki ezt megtudta. Egy fagyöngyből készült fegyvert adott Baldr vak testvérének, Höðrnek, majd segített neki célba találni. Baldr meghalt. Az istenek ekkor még nem tudták, hogy ez nem egyszerű tragédia. Baldr halála a Ragnarök egyik előjele volt.
És innen már nincs messze a világvége.
Talán a legizgalmasabb része a skandináv mitológiának a Ragnarök, azaz az Istenek alkonya. Az edda szerint a világ fennálló rendje összeomlik, a világok egy végső összecsapásban találkoznak. Nem a jók győznek, szinte minden elpusztul.
Eljövetelét három tél előzi meg, (fimbul-tél) mely során éhínség kínozza a világot, a társadalmi rend összeomlik.
Jörmungandr, a világot körülölelő kígyó feljön a tengerből, fogaiból kiáramló mérgével megmérgezi az eget és a földet. Fenrir, a hatalmas farkas, akit az istenek korábban megkötöztek, mert féltek tőle, kiszabadul. Loki is kiszabadul, az istenek ellen fordul és megkezdődik a világok háborúja, egy Naglfar nevű hajón, amelyet a hagyomány szerint a halottak körmeiből készítettek
Különlegessége ennek a sötét mérföldkőnek a világ rendjében, hogy a végső összecsapásban szinte mindenki meghal.
Odint, az istenek atyját Fenrir falja fel, de Odin fia bosszút áll, széttépi a farkas állkapcsát.
Thor megöli a világot körbeölelő kígyót, de a kígyó megmarja, így kilenc lépés után a földre rogy, meghal. Loki és Heimdall, a káosz maga és az istenek éber őrzője megöli egymást, egyszerre pusztulnak el.
Végül egy tűzóriás, Surtr kardja borítja lángokba az egész világot és a Föld elsüllyed a tengerben.
A skandinávok világvége-története furcsán különbözik attól, amit ma a világvégéről gondolunk. Ragnarökben nincs megmenekülő hős, aki az utolsó pillanatban megállítja a pusztulást. Az istenek meghalnak. A szörnyetegek meghalnak. A világ lángokban áll és elsüllyed a tengerben.
És mégsem ez a történet vége.
Két ember túléli a pusztulást az erdőben rejtőzve. A világ a vízből újra kiemelkedik, újra zöld lesz, termékeny. Líf és Lífþrasir újra benépesítik a földet.
Talán éppen ezért a Ragnarök nem csak a pusztulás története. Hanem annak a gondolatnak is, hogy valaminek véget kell érnie ahhoz, hogy valami új megszülethessen.
Ezek a cikkeink is érdekelhetnek:
Lofoten: ahol az idő elveszíti a jelentőségét
A hőség elől a hűvösbe: Mi az a „Coolcationing”, és miért alakítja át az utazási szokásainkat?
Képek forrása: pixaby
