Február 20 – a pipázás világnapja
”A pipázás gazdag embernek való, a szivarozás szegény embernek. Az igazi pipázás legtisztább és leggyönyörűségesebb módja a dohányzásnak. Hogy a gazdagok mégis szivaroznak, ennek oka az, hogy pipázni nem tudnak. A pipázás tudomány.” (Gárdonyi Géza)
Egy Baranya megyei zsákfalu, operett és pipamúzeum
Népnyelv szerint az egykori ibafai pap, Hangai Nándor szenvedélyes pipás volt. Író-újságíró barátja, Roboz Istvánt megihlette és papírra vetette a nyelvtörő mondókát:
„Az ibafai papnak fapipája van, tehát az ibafai papi pipa papi fapipa”
melyből 1931-ben három felvonásos operett született (Komjáthy Károly – Emőd Tamás – Török Rezső: Ipafai lakodalom).
Innentől kezdve az ibafai pap és pipája az érdeklődés középpontjába került.
Viszont a pipa nem volt meg, így a hívek megajándékozták Sarlós Ferenc plébánost egy szép fából készült különleges, egyedi pipával, mely az azóta összegyűjtött gyűjtemény legbecsesebb darabja.
Sarlós Ferencnek hobbija lett a pipagyűjtés. Az első pipát aztán újabb és újabb darabok követték, az egymást követő plébánosok is bővítették a kollekciót – természetesen adományok is érkeztek- mely oda vezetett, hogy 1968-ban pipamúzeum nyílt. Igazi meglepetéseket tartogat a pipázás és a régmúlt iránt érdeklődők számára egyaránt.
A kiállított tárgyak a pécsi Janus Pannonius Múzeum gyűjteményét képezik: a rozmáragyarból készült eszkimó csontpipától kezdve a gyöngyházberakásos pipákig, szépen faragott tajtékpipáktól, porcelánpipák egész sora, az „ibafai fapipa” másolata, dohánytartók, tűzgyújtó szerkezetek is láthatók. Természetesen a múzeumban meg lehet hallgatni a dalt is.
Egyesek szerint a pipázás igazi szertartás, melytől a lelkünk is feltöltődik.
Ha szeretnétek még jobban elmélyedni a dohányzás eme formájának történetébe, ajánlom figyelmetekbe – a megrögzött pipások számára talán nem ismeretlen a prémium pipamárka névadójának, Alfred Dunhillnek a Pipák könyve című művét, mely amellett hogy mindenféle, dohányélvezésre használható eszközt ismertet, néprajzi és kultúrtörténeti értekezés is, sajátos szemszögből.
Amennyiben alkalmunk nyílik, látogassunk el Budapesten a Gallwitz pipaszaküzletbe. Ez egy olyan családi vállalkozás, mely az 1880-as évektől végig megőrizte az eredeti tevékenységét. Amikor belépünk, úgy érezhetjük mintha megállt volna az idő, jó értelemben.
A Magyar Nemzeti Múzeum Dohányzástörténeti Gyűjtemény 1974 óta áll fenn, de a pipák gyűjtése már a 19. század elején megkezdődött. E gyűjteményt mutatja be a Történelem pipafüstben című könyv – amelyet a gyűjtemény muzeológusa, Ridovics Anna állított össze. Megismerhetjük a pipák funkcionalitáson túli világát is, betekintést enged nem csupán a magyar történelmi vonatkozásokba, hanem a pipakészítés formai és anyagi tagoltságába is.
